A település a Balaton-felvidék déli peremén alakult ki, a mai Mulató-tető, Kéri-haraszt, Ányos-kút, Királyhegysarok és a déli irányban emelkedő Kálvária-hegy által bezárt viszonylag kis területen. Ez az ősmagja a mai falunak. A falu neve 1233-ban jelentkezett először írásos formában. A magyar honfoglalás vezéralakjának Árpád fejedelem fiának Jutasnak, illetve Jutas fiának Fajsznak nevét őrzi.
A középkori Fajsz falu („villa Fayz”) későbbi nevén Pór-Fajsz-ból napjainkra semmi nem maradt. Az első konkrét adat szerint -1488-ban- huszonkét jobbágyporta és egy kisnemesi udvarház alkotta a falut, s ennek közelében volt még egy nagyobb nemesi kúria. Fajsz falu templomának romjai ma is láthatók a balácai római kori romterülettől ÉK-re, mintegy 200-250 m-re. 1242-ben a Dunántúlt is elérő tatárjárás minden bizonnyal elpusztította Fajsz falut. Ezután magánbirtokosok jelentek meg Fajszon, sőt a pannonhalmi apátság is szerzett kisebb birtokrészeket. A veszprémi káptalan 1263-1265-ben ,majd a későbbi évszázadok során Fajsz falu (Pór-Fajsz) legnagyobb, sőt egyetlen földesurává vált. Az egyházi intézmények (veszprémi káptalan, veszprémi püspökség) és a világi földesuraságok úrbéres jobbágyai mellett nemesi családok is éltek a faluban. A XV. század elejétől egy nemesi család a Fajszon és a szomszédos Vámoson egyaránt birtokos- magukat hol Vámosi, hol Fajszi Ányos néven nevező- nemesi család emelkedett ki. 1593 nyarán újra háború tört ki a Habsburg és a Török Birodalmak között. Feltehetően ebben az időszakban menekült el Fajsz falu lakossága, s ekkor vált lakatlanná a később Pór-Fajsznak nevezett település. Fajsz falu soha többé nem épült újjá, s középkori-többszörösen kibővített-temploma is romhalmazzá vált. A török háborúk és hódoltság elmúltával a mai Veszprémfajsz területe két elkülönülő részre oszlott. A falu mai határának É-i részét Pór-Fajsznak, D-DNY-i felét Nemes-Fajsznak nevezték. Megjegyzendő, hogy a XVIII század első felében mind a két terület lakatlan volt.